"Némán mentek egymás mellett, s negyedóra alatt kiértek a Füvészkerthez. A kőfal mögül ijesztően meredtek feléjük a nagy fák, melyek most kezdtek lombosodni. A szél zúgott a friss lomb között, sötét volt, és ahogy elterült előttük az óriási Füvészkert a maga titokzatos, zárt kapujával, rejtelmesen susogva, megdobbant a szívük." (Molnár Ferenc: Pál utcai fiúk)
Megdobban a mi szívünk is, ha a Korányi Sándor és Illés utcák környékén sétálunk a Füvészkert reméljük utolsó otthonánál. A főváros és a Nyolcadik kerület legjelentősebb növénytani gyűjteményének otthont adó intézménye az ELTE Botanikus Kert közel 400 milliós fejlesztési támogatáshoz jutott. A Kert történetének legnagyobb felújítása zajlik. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv kertében elnyert összegből a 'Gyűjteményes- és Viktória-ház, a Szaporítóház és Citromosház, az Akklimatizációs ház, valamint a kert jelentős része megújul. Az 1960 óta természetvédelmi területként működő Kert mintegy '6000 növényfajjal és taxonnal fogadja a látogatókat'. Eddig is ámuldoztunk a Gingko fáktól és a Viktória virágzástól, de ezután még szívesebben látogatjuk megdobbanó szívvel a méltán híres intézményt. Látogassátok Ti is:
ELTE Füvészkert Budapest 1083 Illés u. 25.
www.fuveszkert.org
2009. 10. 23.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése