2008. 12. 14.

Karácsonyi séták - Last minute

A Budapest Beyond Sightseeing idén is Nyolcadik kerületi Karácsonyi sétákkal kedveskedik vendégeinek. A séták limitált létszámmal indulnak és három órás kalandot ígérnek Budapest szerelmeseinek. Figyelem a férőhelyek hamarosan betelnek! Utolsó esélyként most még megrendelheted személyre szóló meghívóink egyikét szeretteidnek. Nosza, írj nekünk egy e-mailt! Bővebb információért látogasd meg honlapunkat: www.beyondbudapest.hu

2008. 12. 10.

Tavaszmező - Művészkert

Tavaszmező - Művészkert
Egyedülálló civil kezdeményezés - roma-magyar kulturális együttműködés - közösségi tervezés.

Mint arról már korábban is beszámoltunk a József utcai Műteremház és a Tavaszmező utcai Roma Parlament épületét bontásra ítélték. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal gyors döntése értelmében ideiglenes védettséget kapott az épületegyüttes. A döntés után egy mára kiemelkedő munkát végző civil szerveződés állt az ügy mellé. Több hónapos munka után a résztvevők körvonalazták a lehetséges fejlesztési és hasznosítási irányokat és együttműködést kezdeményeztek az érintett hivatalokkal. Az eddigi eredményekről és elképzeléseikről sajtótájékoztató keretében fognak beszámolni. Az eseményre Téged is szeretettel várnak!

"Tudomásunk szerint Magyarországon ilyen nagyszámú szervezet közreműködésével még nem indult el érték- és jogvédelmet célzó, közösségi tervezési folyamat." A projekt kidolgozói

2008. december 11-én, csütörtök délelőtt 11 órakor Helyszín: VIII. Tavaszmező utca 6. I. em. Roma Parlament
A Tavaszmező Civil Kezdeményezés tisztelettel meghívja Önt a fent jelzett sajtóeseményre, melyen bemutatkoznak a civil összefogás résztvevői és ismertetik elképzeléseiket.
A Józsefvárosi Önkormányzat Képviselőtestülete eredetileg egy olyan ingatlanfejlesztési projektről döntött, amelynek következtében az 1993 óta itt működő civilekkel, így a Roma Parlamenttel és a Phralipével 2009. június 30-ai határidővel felmondta a bérleti szerződést, és az akkori tervek szerint a Tavaszmező u. 6. épületét az érintett tömb értékesítése miatt lebontották volna. A KÖH Védetté Nyilvánítási Bizottsága novemberi ülésén az épületek műemléki védési javaslatának támogatása mellett döntött.
A két épületegyüttes értékeinek megőrzése érdekében 2008. szeptemberében civil kezdeményezés alakult több civil szervezet összefogásával. A civilek úgy döntöttek, hogy nem hagynak megsemmisíteni egy olyan minőségi művészettörténeti, építésztörténeti alkotásokat őrző értékegyüttest, amelynek közvetlen, szellemi és fizikai közelségében fokozatosan megjelent, megjelenik és kifejeződik a roma közösség identitása és alkotóképessége is. Mindezek jegyében a civilek egy közösségi részvétellel megvalósuló, közérdeket szolgáló tervezési folyamatot kezdeményeztek a kerületi önkormányzatnál.

Résztvevő civil szervezetek és egyéb támogatók: Roma Parlament * Phralipe * Művészkert * Levegő Munkacsoport * Védegylet *Élőlánc a Városért Egyesület * ÓVÁS! Közhasznú Egyesület * Nagydiófa Egyesület *Szindikátus Egyesület * VIII. kerületi Német kisebbségi Önkormányzat *Budapesti Városvédők Egyesület * Zöld Fiatalok Egyesülete * Civilek a VIII. kerületért *Közösségfejlesztők Egyesülete * Világörökség Alapítvány * St. József Stúdió Kollégium *BCE Tájépítészeti Kar, Kert- és Szabadtértervezési Tanszék
Sajtóanyag, további információk:

Szász Zsuzsi - zzs@beltav.hu
Fris E. Kata - ekata@amarodrom.hu

2008. 11. 29.

Kattints egyet ajándékba

Valahol a Nyolckeren túl a Lea Otthon oltalmat nyújt fiatal anyáknak és csecsemőiknek. A Beyond Budapest legénysége szerződéses önkéntesként segíti a Lea Alapítványt. Karácsony alkalmával arra kérünk segíts Te is egy kattintással: Szavazz Leára - Vote for Lea!

"Szavazz Te is Leára!
A Ringier Kiadó honlapján szavazást indított karácsonyi támogatásuk elosztása céljából
Nagy örömünkre szolgál, hogy a Lea azon három alapítvány között szerepel, akiket a Ringier Kiadó kiválasztott karácsonyi adományozás céljából. Most az a tét, hogy ki mennyit kap az összesen 5 millió forint adományból. Kérünk mindenkit, aki Leát szeretné támogatni, hogy szavazzon ránk:
http://www.ringier.hu/szavazas#"



2008. 11. 16.

Partot értünk

*Danyi Balázs felvétele

A Nyolcadik kerület és a Budapest Beyond Sightseeing ismét címlapon! A Kultúrpart.hu Rengetegébe Sarkadi Márta kíváló írása került fel. Érdemes elolvasni, aztán tovább bóklászni a portálon: www.kulturpart.hu

Az igazán kalandos kedvűek Beyond séta előtt feltétlen szerezzenek be egyet a novemberi Világjáró Magazinból. 4 oldalon Csuth Judit élménybeszámolója és Török Erika fotói szolgálnak kedvcsinálóul Józsefvároshoz és hozzánk.

Ha még ezek után sem tudtok betelni velünk kapcsoljátok be az ATV-t november 17-én reggel 8:20 magasságában. Élőben Jaksity Katával beszéljük ki a Nyócker nagy dolgait.

És ha mindez fellelkesített Benneteket válasszátok az exkluzív Beyond sétákat Karácsonyi ajándék gyanánt. Részletek a honlapon.

2008. 11. 07.

Józsefváros a Kultúrházban


Jo-jo-Józsefváros! Kedvenc kerületünk ismét szóhoz jut, ezennel az M1 Kultúrház című műsorában. Nézzétek velünk Ti is a Magyar Televízió adását november 9-én, vasárnap délután 17:05-től. Tömény kultúra, eldugott kincseink és még mi is beszélünk.
Lemaradtál? Nézd meg a videótárban!
A műsor készítésében részt vettek: műsorvezető - Winkler Nóra; operatőr - Szepesi Dávid; stadycam operatőr - Szilágyi Róbert; rendező - Déri Balázs; felvételvezető - Bernard Júlia;
szerkesztő - Rieger Johanna;
és a Nyolcadik kerület lakossága.

2008. 11. 03.

A Nyolcker szponzorai

I. Nemzetközi Építészeti Makett Fesztiváljának szponzoraként működik közre. A fesztivál látogatói két sétán vehetnek részt, melyek természetesen a Nyolcadik kerület értékeire hívják fel a figyelmet.
"A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) „100 szoba – 100 makett” címmel rendezi meg 2008. november 7-9-ig az I. Nemzetközi Építészeti Makett Fesztivált, amelyen elismert és feltörekvő építészek és tervezők mutathatják be hazai és nemzetközi pályázatokra készített építészeti makettjeiket mind a szakma képviselőnek, mind a kortárs építészet iránt érdeklődő, szakmán kívüli közönségnek. A fesztivál további programjai keretében olyan világhírű építészek előadásaira számíthatunk a Városháza dísztermében, mint Tobias Wallisser, a LAVA tervezőiroda építésze Ausztráliából, Stefania Manna, a római Ianplus tervezőiroda képviselője és a Japánból érkező Makoto Sei Watanabe."

Bővebben a programról és a regisztrációról: http://www.kek.org.hu/

2008. 10. 16.

Könnyű zenei séta Budapesten

A KFT zenekar történetének és dalszövegeinek helyszínei

Hol buliztak a fiatalok a nyolcvanas években? Hogyan kellett illegálisan plakátot ragasztani? Hol írta Laár András a Bábu vagy sorait?A Nyóckerben vezetett szocio-kulturális helytörténeti sétájával ismertté vált, a 2008 Legígéretesebb Fiatal Vállalkozása díjat elnyerő Budapest Beyond Sightseeing rendhagyó városi sétát szervez, ezúttal a KFT zenekarral együttműködésben. A résztvevők megismerhetik a KFT történetének egyes epizódjait, afféle jelenkori történelemóraként képet kapnak az azokkal egyidejű társadalmi-politikai-kulturális környezetről, és a magyar zenei újhullám kibontakozásáról. A program még idén bemutatkozik és azt követően folyamatosan lehet jelentkezni rá a www.beyondbudapest.hu weblapon, de részletes tájékoztatók jelennek meg róla a Vista utazási irodáiban is.

A KFT séták 2009-től indulnak. Túraidőpontokért nézz vissza később honlapunkra vagy látogasd a KFT portált:
http://www.kft.hu/

2008. 10. 03.

Városálom 2010 - kerekasztal

Városálom 2010 - Ragadd meg Budapestet címmel konferenciát szervez a Fiatalok a Demokráciáért Alapítvány és a Budapesti Fidelitas október 4-én szombaton. A rendezvényen képviselteti magát a VEKE az A38 és a Critical Mass is. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban a szekcióülések után kerül sor a kerekasztal beszélgetésekre. Ide invitálták a Beyond Budapestet is. A Kultúra rovat kerekasztal beszélgetésén 14.30-tól 16.00-ig Böszörményi N. Gergely fog bennünket moderálni.

2008. 09. 30.

Múzeumpedagógiai Évnyitó


A Budapest Beyond Sightseeing is képviseltette magát az Országos Múzeumpedagógiai Évnyitón. Az Iparművészeti Múzeumban megrendezett eseményen, szeptember 29-én a kiállítók standjai között és a 'Pincétől a padlásig' sétán egyaránt találkozhattak velünk az érdeklődők. Standunkon múzeumpedagógusok, tanárok és közoktatási szakemberek számára mutattuk be az 'Élő történelemóra' című sétánkat. Az Iparművészeti Múzeum (IMM) múzeumpedagógusaival karöltve két játékos vezetést tartottunk a népes érdeklődő közönségnek.
Érdemes lesz blogunkra hamarosan visszatérni, mert az IMM és a Budapest Beyond Sightseeing középiskolásoknak szóló, kedvezményes programcsomagot készít elő.

2008. 09. 25.

Dr. Ámbédkar diákok a Nyolckerben

Dr. Ámbédkar és az Élő történelemóra

A sajókazai Dr. Ámbédkar Gimnázium tanulóit kalauzoltuk Józsefvárosban. A középiskola diákjai a Budapest Beyond Sightseeing 'Élő történelemóráján' vettek részt. A program a „Gandhi és Dr. Ambedkar” című Kazincbarcikán megrendezett társadalomtudományi tanácskozás kiegészítő eseménye volt. A közös Nyolcadik kerületi felfedezésre interaktív feladatokkal és meglepetésekkel vártuk a diákokat. A sétán készült felvételeket megnézhetitek a képre kattintva.

http://www.ambedkar.hu/
http://www.beyondbudapest.hu/

2008. 09. 23.

Józsefvárosi előadás

A Budapesti Városvédő Egyesület Nyolcadik Kerületi Tagozatának felkérésére előadást tartunk józsefvárosi tapasztalatainkról :) Szeptember 24-én a Józsefvárosi Galériában. Sok szeretettel várunk 15 órára a József körút 70. alá.
*Nagy Balázs felvétele a Csirketolvaj szobráról

2008. 09. 21.

Művészek és laikusok


A sok mosolyból és köszönetből sejtjük, hogy Nektek is tetszett a 6in1 Kortárs Művészet Instant sétánk a Nyóckerben. A több, mint 70 résztvevő nyitott szívvel és szemmel járta végig velünk a 3 órás művészeti körutat. A program a Kulturális Örökség Napjai 2008 keretében valósult meg. Köszönjük az együttműködést a galériáknak:
Legfőképpen, pedig köszönjük NEKTEK, akik ott voltatok!

2008. 09. 16.

6in1 Kortárs Művészet Instant


Kortárs művészeti séta lesz a Nyolcadik kerületben. A 2008-as Kulturális Örökség Napjai alkalmából helytörténeti legendákkal átszőtt sétát szervezünk. Kortárs, nyolcadik kerületi galériák, művészeti központok lesznek állomásaink: Art Bázis, K. Petrys Ház, A.P.A. - Ateliers Pro Arts, Molnár Anni Galéria, Lumen Galéria.
A sétát szervezi: Budapest Beyond Sightseeing, a Nyolcadik kerületi idegenvezetők csapata.

6 in 1 Kortárs művészet instant – A Nyóckerben

Nyolcadik kerület és kortárs magyar művészet? Hogy jön ez össze?
A Nyolcadik kerület kulturális öröksége: a málló pompa, a leomló Kőarcok, a meghitt, piszkos gangok világa. A düledező örökség árnyai közt éled egy új művészeti közösség. Az alkotás öröme tovább lüktet a Nyolcban.
Kortárs trendek, Nyolcadik kerületi ósdi mesékkel, helytörténeti legendákkal összekötve.

Akik kalauzolnak Benneteket a színes-szagos úton:
Budapest Beyond Sightseeing, a VIII. kerület idegenvezetői.

Ahová bekukkantunk, akikkel ismerkedünk:
Art Bázis: fotókiállítás és fotós iskola
http://www.artbazis.hu/
K. Petrys Ház: lakásgaléria
http://www.petrys.hu/
A.P.A. - Ateliers Pro Arts: műteremház és galéria
http://www.ateliers.hu/
Molnár Anni Galéria: lakásgaléria
http://www.molnarannigaleria.hu/
Lumen: kávézó galéria
http://www.photolumen.hu/
Belső Udvar Program

Együttműködésben:
Kulturális Örökség Napjai 2008
http://www.oroksegnapok.hu/

A séta időpontja: 2008 szeptember 20. szombat, 16:00 Mikszáth Kálmán tér
Találkozó: 15:55, Mikszáth szobornál.
A séta időtartalma: 3 óra.
A séta ingyenes.

2008. 09. 14.

Őszi nagytakarítás

Elég a falfirkákból - Őszi nagytakarítás az ország főutcáján


"Budapest Városarculati Tanácsnoki Irodája és a Szeretem Budapestet Mozgalom kezdeményezésében és koordinációjával, 2008. szeptember 12-én nagyszabású rendrakás veszi kezdetét az ország főutcáján. A decemberig tartó intenzív akciósorozat folyamán a rendkívül szennyezett pesti és budai Belváros főútja és a Nagykörút-budai körút térségének falfirka-mentesítése, azaz 250 társasház és mintegy 800 üzletportál szennyezettségének eltüntetése a cél."
Ha Te is eltüntetnél egy firka-foltot hívd a Falfirka Forró Drótot: 06-80-220-220 vagy 06-80-330-330.

2008. 09. 09.

"...hol élsz Te?"


"...hol élsz Te?" címmel új heti sorozatműsor indul az M2-n szerdán délutánonként. A műsor készítői Budapestet és a környező településeket mutatják be egy-egy adásban amolyan szubjektív várostörténet formájában, egy-egy érdekes vagy ismert ember szemüvegén keresztül.

A következő adásban: Szubjektív tárlatvezetés a VIII. kerületben a Beyond Budapest csapatával. Kapcsolj az M2-re szeptember 10-én 13:25-kor és hangolódj a Nyóckerre.
A 'Nyócker' adás stábjának név szerint is köszönetet szeretnénk mondani lelkesedésükért, türelmükért és az alapos munkájukért:
Seres Szilvia riporter, Farkas Dániel operatőr, Lugosi Gergő technikus és Belovári Tibor hangmérnök.

2008. 09. 03.

Védett és bonthatatlan

Kedves Barátaink!

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal sajtófőnöke Róna Katalin megerősítette a hírt miszerint a Roma Parlament illetve a József utcai Műteremház ideiglenes védelemet kapott!

"A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Közép-magyarországi Irodája 2008. augusztus 29-én ideiglenes műemléki védelem alá helyezte a Budapest VIII. Tavaszmező utca 6. sz. és József utca 37. sz. alatti épületet. Ezzel egyidőben a KÖH megkezdte az ingatlanok védetté nyilvánítását előkészítő tudományos eljárást.
Az ideiglenes védelem a határozat kézhezvételétől kezdve egy évig áll fenn és indokolt esetben legfeljebb további egy évre meghosszabbítható. Az ideiglenes védelem alatt álló épületek tekintetében a KÖH Közép-magyarországi Iroda gyakorolja az építésügyi hatósági jogkört.
"

2008. 08. 26.

Nem hisszük el


Van egy kincses kert, egy mesés oázis, egy 100 éves műteremház a Nyolcadik kerületben. Imádjuk. Szívünk és Nyolcadik kerületünk csücske.
Ilona néni művésznő a lakója, az építője, az őrzőangyala. Ő a mi legkedvesebb segítőnk, társunk a sétáink során.
Ma kaptuk a hírt, hogy a Roma Parlamenttel együtt a Műteremházat is le fogják bontani. Kiadták a bontási engedélyt arra az utolsó múlt-őrző, múlt-igéző várra,
ahol a szomorkás Pilinszky állt modellt,
ahol Ferenczy Béni mintázott a nagy üvegablakok alatt,
ahol André Kertész teázgatott, fotózgatott a kertben,
ahol Róth Miksa alkotott Marótival együtt, hogy elkészülhessen a mexikói operaház kupolája...
Ezek az emberek itt éltek, itt jártak, itt örültek, itt szomorkodtak. Tényleg itt. Pont itt. Nem legenda. Valóság. Mindannyian nyomot hagytak maguk után.
Ilona néni pedig a nyomokat, alkotásokat összegyűjtötte és megmutatja mindenkinek, aki kíváncsi rá.
Ez a hely egy eleven kapocs a történelemmel.
Van-e lelke annak, aki ezt megsemmisíti? Nem számít az indok. Ezt nem lehet megmagyarázni. A mi kis szegényes kultúrromjaink kiírtását, se ész, se pénz, se érzelem nem magyarázhatja.
Miért? Nem értjük. Nem hisszük el.
Nem szomorú: tragikus butaság.
De ne aggódjatok. Kitalálunk valamit. Békéset, okosat, közöset. És ha Ilona nénivel kitaláltuk hogyan is lehetne, mit is lehetne, akkor szólunk Nektek. Szükség lesz Rátok. Igazán.

2008. 08. 20.

Józsefváros testközelből



Ha nyelvet gyakorolnátok keressétek fel a CaféBábel.com-ot, ahol 6 nyelven tájékozódhattok Európa eseményeiről. Most címlapon a mi Nyóckerünk.

2008. 08. 09.

Beyond Budapest, a Föld Vizeiért

Közös Budapest központú világmeditáció! Több millió ember egyszerre meditál a Föld vízkészleteiért. Ebben igazi megtisztító erő van.

Magunk részéről, a budapesti, sőt a Nyolcadik kerületi vizekért fogunk meditálni:
az Orczy kerti kacsaúsztatóért, a Fűvészkerti vizililiom taváért, a Kálvária téri szökőkút viziért, ami nincs... :) Ez csak vicc, de a világmeditáció megindítóan komoly lesz.

Csak képzeljétek el : 8000 ember egyszerre gondol, képzel, álmodik szebb világot, tisztább vizeket. És még 2-3 millió, akik a neten keresztül csatlakoznak, ugyanabban az időpontban, ugyanazzal a céllal, szerte a világban. Ha ennek a meditációnak nincs ereje; akkor semminek.

Szóval, tarts velünk a Szebb életért fesztiválra . Még Ed Mitchel, a Holdon járt asztrofizikus is eljön. Az Energiamező című könyvben olvastuk a komoly, realista fizikus beszámolóját. Hihetetlen spirituális űrbeli élményéről beszélt. Már olvasva is döbbenetes volt. Most pedig személyesen meséli el mi történt vele. Alig várjuk!

"Igen, kezünkben a sorsunk, ma már ez egyre nyilvánvalóbb ezen a bolygón; valóban dolgunk van; s meglepően nagymértékben idézhetünk elő változást a Földön, ha összefogunk. Erre az összefogásra invitálunk minél több embert augusztus 16-ra a SYMA-csarnokba. Aki nem tud személyesen jelen lenni a rendezvényen, de szívesen részt venne a közös meditációban, az a www.szebbeletert.hu honlapról letöltheti a meditáció anyagát, hogy déli 12.20 és 12.50 között egy hullámhosszra kerülhessen a többiekkel. "

2008. 08. 05.

Károlyi-Csekonics Palota

Aki teheti, fizesse be magát egy esküvőre a Károlyi-Csekonics Rezidenciába. Ezzel summáztuk látogatásunkat és privát vezetésünket az újjászületett palotában. A Múzeum utcai épület építése az 1881-es esztendőben kezdődött. A tervezés a híres színházépítő Fellner és Helmer építészirodát dícséri. Károlyi István életében (+1907)fontos közéleti találkozóként működött. Károlyi halála után többször váltott tulajdonos, bérlőt és ezzel együtt átépítésekre is sor került. A második világháborúban súlyosan sérült, de a 2007-es felújítással ismét eredeti pompájába ragyog. A gazdag motívumkinccsel ellátott faragott lépcsősor Thék Endre műhelyében készült.

2008. 08. 01.

Turistavezetés a Nyolckerben

"A Beyond Budapest városnéző túra egy egészen rendkívüli és varázslatos utazásra invitálja a külföldi és magyar érdeklődőket, itt, a nyolcadik kerület közepén. A példátlanul hangulatos és kiválóan megszervezett „sightseeing” program, illetve az eddig még kevésbé bemutatott városrészek egyedi szépsége és gazdagsága már-már azt az érzetet kelti bennünk, hogy egy másik országba, másik városba keveredtünk. Pedig ez itt van. És most már meg is nézhetjük."
Olvasható Óvári Bálint riportjában, ami a Romapage.hu portálon jelent meg. Gyertek nézzétek meg az egész cikket és szemezgessetek a színvonalas írások között. A szóban forgó túra képgalériáját itt találjátok.

2008. 07. 28.

Vasárnapi felvételek

Óvári Bálint 60 nagyszerű képet készített a vasárnapi Nyócker járáson. Felvételei közléséhez hozzájárult(köszönjük), így kedvcsinálóként lehet szemezgetni. Kattints a képre!

2008. 07. 22.

Inside Hungary from the outside

1986 tájékánt leszállt közénk egy angol úriember. Úgy döntött Magyarországon marad és átesik a kötelező hivatali teszetuszaságon. Kitartását bizonyítja, hogy sem élet, sem kutatókedvét nem vettük el ezidáig. Sőt! Budapesti 20 éve alatt megírt jópár rendhagyó, angol nyelvű városfelfedező könyvet. Ő Bob Dent, újságíró, idegenvezető és kulturális mindenes.
Legújabb munkájában egy külföldi racionális meglátásaival összegzi a magyar tapasztalatokat. A könyvet ajánljuk a még nem deklasszálódott értelmiségieknek. Külföldi rokonoknak és barátoknak kíváló útravaló a nemzeti-szalagos törköly mellé. Bolti ára 3600HUF, neten is megrendelhető 2880 forintért.
Ha még mindig nincs bizodalmatok a könyvhöz, olvassátok el Onagy Zoltán kedvcsináló írását

2008. 07. 21.

Láthatatlan szálak


Mennyi az esélye annak, hogy reggel elindulsz egy Beyond túrára, és délutánra a Nyolcadik kerület közepén egy elrejtett műteremházban véletlenül rábukkansz az édesapád réz domborművére? Nem túl sok. De ez történt. Ilyen szálak (is) vezetnek a Józsefvárosba...Mert mindenki megtalálhatja a Nyolckerbe vezető láthatatlan ám létező kapcsolódási pontjait.
Mi most Fellegi Ádám zongoraművész domborművéről beszélünk, és magáról Fellegi Ádámról, aki ezt az esetet hallva meghívott minket lakáskoncertjére. De meséljen ő helyettünk: (Ti pedig nézzétek meg a honlapját, mert szuper: http://www.fellegiadam.hu/!!!)

A sütemény receptje
Hozzávalók:
1 db Fellegi Ádám, lehetőleg érett, 64 éves
30-40 db abszolút zenei mestermű (Bach, Mozart, Beethoven, Chopin, Liszt, Wagner Debussy, Bartók, stb.). Az egyes darabok kiválasztásánál semmi kompromisszum, csak a legmagasabb szintű műalkotások kerülhetnek szóba! A műfaj főleg zongoramuzsika, de lehet opera- vagy szimfóniaátirat is
10-15 db könnyű, szórakoztató zene, habosításra (Strauss, Gershwin, jazz, ragtime, Für Elise, Török induló)
3-4 db szóbeli magyarázat, egyenként 3-4 percesek. Ezek maguk is háromkomponensűek legyenek:
zenetechnikai elemzés és demonstráció, de közérthetően!
zenetörténeti háttérfestés, történeti és művészettörténeti, valamint históriai-filozófikus megvilágítások, akár anekdoták is,
humor.
Elkészítés: a hozzávalókat jól összerázzuk, kb. 30-40 éven át érleljük, és alaposan összedolgozzuk, majd az így elkészült keveréket a közönség kezdetben langyos, majd egyre forróbb szívében ropogósra sütjük.Tálalás: az így elkészült süteményt egyéni igények szerinti darabokra vágva (vigyázat, semmiféle cukrozás!) szétosztjuk az igénylők között. Hatása eltart a következő koncertig.A várható terápiás hatás: a koncertélet újra önfinanszírozóvá válik, a közönség életenergiája és optimizmusa jelentős mértékben növekszik.


AND
Az Echo Tv keddi (július 22) adásában láthattok egy összeállítást a Budapest Beyond Sightseeing csapatáról. Nézzétek velünk 16:30kor a Vállalkozz Okosan című műsort.

2008. 07. 17.

Szép Magyarország

Magyarország szép, sőt gyönyörű. Van még mit csiszolni, némi mosolyt az emberek arcán és az elhanyagolt műemlékeken is. A lényeg, hogy van, aki figyel értékeinkre és le is írja azt. Bukovszky Balázsról van szó a Szép Magyarország című lap alapító-főszerkesztőjéről. A folyóirat tematikus számokon keresztül mutat be egy-egy magyar várost és annak kincseit. Gyönyörű fotók egészítik ki, az alapos kutatás után született cikkeket. Ajánljuk minden érdeklődőnek, aki utazgatna Magyarországon és akit örömmel tölt el örökségünk.
A lapból ingyenes bemutatópéldány rendelhető:

2008. 07. 15.

Beyond az éterben


A Budapest Beyond Sightseeing csapata 15-én, kedd este a Danubius Rádióból jelentkezik. Hallgassátok Ti is Murányi Mariann műsorát a Danubius Fórumot 22 órától az FM 103.3-on vagy online.

"A turista azért keresi a Kultúrát, mert - a mi világunkban - a kultúra beleveszett a Látványba, megsemmisítette a bevásárlóközpont és a talk-show. Két fiatal megosztja velünk a kincseket, amikre rátaláltak."

2008. 07. 02.

Életvizek és likőrök

Kép: Élet a régi Magyarországon, Osiris, 2004

Élt a Nyolcadik kerületben egy legendás figura, Gschwindt Györgynek hívták. A híres Gschwindt család leszármazottja. Nagyapja; Mihály alapította meg a mai Corvin mozi helyén álló élesztő és szeszgyárat. Később a gyár Budafokra költözött, sőt mai variációja a Lesaffre Magyarország Élesztőgyártó és Kereskedelmi Kft. állítólag ma Magyarország egyetlen élesztőgyára. A XIX. században különben a szesz és élesztő gyártás gyakran együtt jártak. Az erjedő cefre habját lefölözték, ezt használták kelesztésre. Ez volt Gschwindt Mihály nagy húzása, ebből gazdagodott meg. No de vissza Györgyre, mert neki is voltak ám eredeti ötletei. Bródy Sándor utcai palotájának rejtett laboratóriumában az Örök élet vizének megalkotásán kísérletezett. Családja borzasztóan szégyellte és titkolta Györgynek ezt a ’középkori’ hobbiját. Csak a legközelebbi barátai tudtak megszállottságáról. Ezek a barátok viszont hittek Györgyben. Amikor egyszer levelet kaptak tőle, hogy azonnal menjenek és próbálják ki a tökéletes Örök Élet vizet, minden teketória nélkül útra keltek. De későn érkeztek. Györgyöt holtan találták titkos laboratóriumában. A storyból nem derül ki, hogy ő maga megkóstolta e keverékét :) Titkát mindenesetre magával vitte a sírba. Annál is inkább, mivel a György miatt pironkodó családtagok minden jegyzetet s tárgyi emléket megsemmisítettek, a laboratórium lejáratát pedig befalazták. Úgy látszik ez volt különcsége ára.

2008. 06. 28.

2008 Legígéretesebb fiatal vállalkozói AND Kultúrház


Örömmel jelenthetjük be, hogy a Budapest Beyond Sightseeing csapata elnyerte az Életpálya Alapítvány és a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 2008 Legígéretesebb fiatal vállalkozója díját. A június 27-i eredményhirdetésig hosszú út vezetett. Pályamunkánk benyújtását követően, előzetes válogatáson, majd elődöntőn mérettettünk meg. Június 26-án, pedig az országos döntőn kellett rátermettségünket bizonyítani a szakértőkből álló zsűri előtt. A díjátadóról beszámolt a Danubius Rádió és a Független Hírügynökség is. A fődíj mellett vállalati szoftvercsomagot, jogi segítségnyújtást, marketing konzultációt, bringóhintó utalványt és megszámlálhatatlan további ajándékot kaptunk. Mindezekért köszönettel tartozunk az Életpálya Alapítvány munkatársainak Darázs Dórának, Tischler Andreának és Gyürki Lindának. Továbbá minden felajánlónak és Beyond drukkernek. A támogatást a lehető legokosabban fogjuk felhasználni, hogy még több Budapest élményt okozhassunk Nektek, kedves Városlakóknak.

'I love Nyócker'
Erdős Gábor: Másvilág a VIII. kerületben című videójának elkészült a második epizódja!
Megnézhetitek az Magyar Televízió Kultúrház portálján.

2008. 06. 26.

Másvilág a VIII. kerületben

„Túl a horizonton, Túl a délibábon, Túl a határon, Az abszolút túloldalon....“ Ez még Belga. A Nyolcadik kerületi másvilág, már Erdős Gábor videója a Kultúrházban. Érdemes lesz holnap is ellátogatni az MTV naponta frissülő, nyári, webes videós oldalára, hiszen jön a folytatás...

2008. 06. 24.

Hephaistos gyermekei


A VIII. kerületet díszítő kovácsok tiszteletére.

Szép számmal akadtak tüzeskedők Józsefvárosban, volt aki gyújtógyárat alapított, mások az üllőre esküdtek. A túrákon mi is útbaejtünk egy kovácsműhelyt. A Pócs Műhely lassan száz éve ontja vasrózsáit.
Előttük Magyarországon a hagyományos cigány mesterségek közé tartozott a kovácstudomány. A szegkovácsok, az ágyú -és golyóöntők munkájára nagy szükség volt.
"A 19. század előtti forrásokban felbukkanó cigány mesterségeket...a fémművesség különböző változatai (kovácsmunkák, csengőöntés, kolompkészítés stb.)...és a szórakoztatás (vásári szórakoztatás, muzsikálás stb.) alkották." Írja Havas Gábor a Magyarországi romák című alapműben. A könyvet a nemrég elhunyt Kemény István szociológus szerkesztette.

A Magyar Néprajzi lexikonban találtok egy rövid leírást a szegkovácsokról. Aki nem elégszik meg ennyivel, olvassa el Bódi Zsuzsanna tanulmányát a Napút kulturális portálon.
Kevésbé tudományos és életszagúbb Molnár István Gábor gyűjtése az újpesti cigányokról. Egy szegkovács dinasztia, a Patkó család történetét megtaláljátok a Romneten.

2008. 06. 23.

Tilosban a Beyond

A Tilos Rádióban 24-én reggel 9 órakor hallhattok egy interjút a Beyondról. A 'kedd reggeli közélet, mikrofon- und sanzonbizottság' tolmácsolásában feszegetjük a Józsefvárosi ösztönlét kérdéseit. Hallgatnád?

2008. 06. 22.

New York láthatáron

Szombat délután a New York-i Magyar Kulturális Intézet csapatát vezethettük Józsefváros bugyraiba. Kerestünk és megmutattunk egy szelet hamisítatlan darabkát Magyarországból. Józsefváros persze most sem okozott csalódást. A kétórás sétán találkoztunk spontán forradalmárral, volt rétes falás és hamisítatlan magyar cigányzene Kiss Kálmán prímásnak köszönhetően. New York legjobb PR szakembereivel ellátogattunk a Roma Parlamentbe is, ahol Szentandrássy István festőművész tartott tárlatvezetést. A túra végére jól kifáradt csapat bizonyára elviszi a VIII. kerület jóhírét, a messzi Amerikába is.

New York a láthatáron

2008. 06. 20.

Anti-gettó propaganda

A kávé nem csak friss, de igazi tejszínhab is jár hozzá. Persze csak annak, aki bemerészkedik a Nyolcadik kerületbe. Fehér Katalin a Népszabadság újságírója bevállalta a Józsefvárosi feelinget. Impresszióit elolvashattátok a június 18-i lapszámban, de ha ez kimarad: itt a Népszabadság Online - Budapest oldala. Szigorúan -anti-gettó- szemlélet rehabilitáció.

2008. 06. 16.

Rodolfó: Vigyázat csalok!

Did you know?

Rodolfo Grosso alias Gács Rezső is itt született Józsefvárosban, a Nagyfuvaros utcában. Kisfiúként egy kínai gyöngyárustól tanulta meg első bűvészmutatványát. (Miután kimentette őt a Dunából) A Mátyás téren gyakorolt, innen indult pályafutása. Egy bűvész felfigyelt az ügyes kis kezekre és tanítani kezdte. Mire felnőtt 5000 trükköt tudott színpadképesen bármikor bemutatni. Bejárta a fél világot, de szíve mindig visszahúzta Budapestre. Rodolfo később Latabár Kálmánnal is jóba lett, a közös vicceik urbánus legendákká nőtték ki magukat. (Mellesleg Latabár is a VIII. kerületben járt iskolába). És tudtátok, hogy Rodolfó lánya Gálvölgyi János felesége?
Ha mindez nem lenne elég Domján Manó a Beyond egyik alapítója pontosan 70 évvel Rodolfo születésnapja után látott napvilágot. Ez nem csalás!
ha mégtöbbet olvasnál Rodolfóról: Wikipedia
ha meg is néznéd: Indavideo

2008. 06. 10.

Nem gettótúra


Ugye ez szerintetek sem gettó? Szerintünk sem. Sajnos mégis úgy terjedt a hír, hogy a Budapest Beyond Sightseeing gettó túrát vezet. Hát nem. A célunk éppen az, hogy a szépségekre, a csodákra hívjuk fel a figyelmet a Nyolcadik kerületben. És ahelyett hogy elzárkóznánk biztonságos magányunkba, inkább közeledjük egymáshoz. Beszélgessünk más emberekkel, más kultúrákkal. Kérdezzünk, meséljünk egy nyitott, barátságos légkörben. Gyertek, találjunk egymásra.

2008. 06. 09.

Palotanegyed séta - Vállalkozó szelleműeknek

A Budapest Beyond Sightseeing, a Józsefvárosi Önkormányzat és a Rév8 Zrt. együttműködésébel: két sétán barangolhattak a Palotanegyed éltetői. Az esős idő mindkét nap kiderült a közös felfedezés örömére. Az ingyenes programra ellátogatók betekintést nyerhettek a Palotanegyed városfejlesztési terveibe. Meglátogattunk egy fiatal vállalkozót, ahol szó volt a Józsefvárosi Ifjúsági Vállalkozói Programról. A rejtett kapualjak és udvarok most sem maradtak el. Hol a túravezetők, hol a lakók tárták fel azokat. A közös gondolkodással eltöltött két óra inspiráló volt. Köszönjük a 'vállalkozó szelleműek' visszajelzéseit:

Rév8 Józsefvárosi Rehabilitációs és Városfejlesztési Zrt.: rev8@rev8.hu
Józsefvárosi Ifjúsági Vállalkozói Program: zentaio@jozsefvaros.hu
Budapest Beyond Sightseeing: beyondbudapest@gmail.com


A Palotanegyed sétán készült fotókat itt találjátok.


2008. 06. 08.

Isamu Fukui Józsefvárosban

"A város háborúban áll". Persze nem Józsefváros. Itt a friss, kakaós csiga illata hódít békésen. Isamu Fukui legújabb könyvében a Truancy-ban dúl a háború. A fiatal japán best-seller író az Ulpius-ház meghívására érkezett New York-ból. A Beyond csapatának jutott a szerep, hogy Budapesten kalauzolja őket. A VIII. kerület most sem okozott csalódást. A titkos kapualjak, a legendák és a 'tiszta levegő' élménye csak a bevezető volt. Ebédidőre, Éva néni konyhájában elkészült a galuska csípős lecsóval. A receptet rögtön lefordítottuk, hogy New York-ban is jóízű emlék legyen a magyar.

2008. 06. 06.

Különkiadásban várunk Benneteket


"Idegenvezetés a VIII. kerületben. Két fiatal - felfedezve a nyolcadik kerület szépségeit - olyan helyekre kalauzolja vendégeiket, amelyeket sohasem vennének észre maguktól: a Palotanegyed homlokzataitól a cigányzenészek otthonán át a kerület Lotz Károly freskóival díszített épületéig."

Ha holnap nem velünk barangoljátok a Nyolcat: nézzétek a Hír TV Különkiadását.

Első helyezett


A két oklevél az Életpálya Alapítvány "Keressük 2008. Legígéretesebb Fiatal Vállalkozóját" című pályázatának elődöntőjében szerzett trófea. A Budapest Beyond Sightseeing csapata köszöni a bizalmat! Országos döntő 26-án: szurkoljatok nekünk!

2008. 06. 03.

Penya Budapest

Mediterrán hangulat és mosolygó arcok költöztek a Kőfaragó utca 8. pincéjébe. A helyszín már az utca végéről beazonosítható, ugyanis a leglerobbantabb házról beszélünk. De ez ne tévesszen meg senkit, a romok alatt ugyanis a Palotanegyed legújabb közössége éled. Ők a Penya Budapest. Nem kevés erőfeszítéssel és anyagi áldozattal felújították a terepet. A berendezés még félkész ezért, aki lomolna valami hasznosat, keresse fel őket.
Aki, pedig megnézné mi fán terem a flamenco: látogassa meg blogukat és személyesen a Kőfaragó 8-at is.

2008. 05. 31.

Kalandorok a láthatáron



Az Urbitális zárónapján 50 (!) városlakó jött velünk felfedezni és megismerni a Nyolcadik kerületet. A Magyar Nemzeti Múzeum körüli utcákon át vezetett utunk a Mikszáth térig, majd trolipótlóra pattantunk és bevettük a Magdolna negyedet. A túra végén lelkes Budapest felfedezők vágtak neki hazaútjuknak, szerte a főváros rejtett zugaiba. Minden résztvevőnek és érdeklődőnek köszönjük a bizalmat és a sok dicséretet ;)

Képek az Urbitális sétáinkról

2008. 05. 30.

Coming Soon

Újra képernyőn a Budapest Beyond Sightseeing. Szombat este hétkor nézd Te is a Fókusz Pluszt.

2008. 05. 28.

Vállalkozói szemmel



Az elmúlt századok értékei és a jövő lehetőségei - Vállalkozói szemmel -
Sétatúra a Palotanegyedben címmel Június 7-én és 8-án tartunk túrát.

A Beyond Budapest Sightseeing kezdeményezésére megvalósuló programon Zentai Oszkár Józsefváros Ifjúsági és Sport tanácsnoka, valamint Alföldi György és Tibor Tamás a Rév 8 ZRt. munkatársai is kalauzolnak Benneteket a Nyócban. Cél a Palotanegyed rehabilitációja kapcsán felmerülő befektetési lehetőségek közvetítése. Zentai Oszkár beszámol a Józsefvárosi Ifjúsági Vállalkozói Programról, mely lehetőséget nyújt fiatal vállalkozó szelleműeknek. A programot másfél órásra terveztük és a Mikszáth Kálmán téri Lumen Galéria elől indul mindkét nap 14 órakor. Részvétel előzetes bejelentkezés alapján lehetséges. Ehhez írjatok a tura@palotanegyed.hu e-mail címre. Részletes felhívás hamarosan olvasható lesz a http://www.palotanegyed.hu/ on-line közösségi portálon, amit addig is látogassatok.

2008. 05. 27.

megújult honlap

Negra cica újraéledt. A Beyond on-line felületei: ez a blog és a honlapunk is megszépült. Reméjük érthetőbb (magyar menü is van) és találtok pár izgalmas fotót, beszámolót. Véleményekkel és kérdésekkel továbbra is bombázhattok bennünket.

A következő Beyond fellépés május 31-én lesz 10 órás kezdéssel. Kérünk Benneteket, hogy pontosan érkezzetek (10:01) a Magyar Nemzeti Múzeumhoz.

2008. 05. 16.

Civil utcaszépítés

A Nyolcadik kerületi lakók, vállalkozók és az Önkormányzati képviselők összefogásával civil utcaszépítés valósul meg a Mikszáth téren és a Krúdy utcában. A szervezés feladatait a Civilek a Palotanegyedért Egyesület és a http://www.palotanegyed.hu/ vállalta magára. Közleményük szerint:

'A kellemes vasárnapi programnak tervezett közösségi esemény során összesen 11 körtefát, közel 100 cserjét és 3400 virágot fogunk kiültetni, ehhez 10 m3 új virágföldet használunk majd fel.' Minden érdeklődőt szeretettel várnak 2008. május 18. 10 órától a Mikszáth Kálmán téren!


Helyszínek: Budapest VIII. ker., Mikszáth Kálmán tér, Lőrinc Pap tér, Krúdy Gyula utca
Közös ebéd: 13:00, Mikszáth tér
Sajtótájékoztató: 14:00, Mikszáth tér
További információ:
Szűcs Péter egyesulet@palotanegyed.hu

2008. 05. 15.

szülinapi tortatúra

Kedves Barátaink, ma egy szülinapos meglepetéstúrájával lettünk gazdagabbak. A Nyócker izgalmas kapualjai után a Horváth Mihály téri Cukrászda kedveskedett egy szikrázó csokitortával. A tervezett négy óra együttlét a kitartásunknak és a kíváncsiságunknak köszönhetően öt óra lett. A felhőszakadást még így is éppen megúsztuk.


2008. 05. 10.

A 3 órás Urbitális séta


Az Urbitális Városi Majális lelkes vendégei 2+1 órás, ingyenes túrán ámulhattak a Nyócker csodáin. A Palotanegyed lomtalanítás utáni romhalmazán 33-an keltünk át. Dacolva az autósokkal a Nemzeti Múzeumtól a Szentkirályin át eljutottunk a Mikszáth térig. A 9-es busszal átevickéltünk az elfeledett hajózható csatornán. A Magdolna negyedben aztán jöhettek az élő kalandok. A cukrászdában volt az előétel, utána Kis Kálmánné Sárközy Éva nappalijában a sztereotíp fogyi. A zsúfoltság gyorsan barátságos légkörré vált. A túra végén mosolygó 33 ember vált el, reméljük nem örökre. Köszönjük a figyelmet és az aktív részvételt.
aki on-line látogatná a Nyóckert: http://www.palotanegyed.hu/
aki visszatérne vagy ajánlaná túránkat:
- május 15-én csütörtökön az eredeti Beyond Budapest, 4 órás túra - előzetes bejelentkezés
- május 31-én szombaton 'A Nyócker málló pompája', 2 órás túra - ingyenes