2008. 03. 20.

Urbitális - Budapesti Urbanisztikai Majális!



2008. április 19. és május 31. között kerül sor az Urbitális városlakók programjaira. "Az Urbitális Majális egy városi szövetbe ágyazott élő kiállítás." A Beyond Budapest programjain keresztül szeretnénk Nektek betekintést engedni városunk rejtett zugaiba. A Szindikátussal együttműködve ezért két új túrát terveztünk.

Május 9-én a Gettóban más szemmel című kísérleti programot indítjuk látássérült emberek részére. A sétán szeretnénk elérhetővé és átélhetővé tenni a Nyolcadik kerületi városnézés élményét. A kétórás kalandon kitapintjuk a városrész lüktető erét.

A Nyócker málló pompája nevű túrán kétórás átszellemülést ígérünk; indul: május 10. és május 31. Ha sikerül anyagi támogatást szereznünk, ingyenes lesz mindkét program, ha nem 1000Ft várható.
Mindkét program előzetes bejelentkezős!

2008. 03. 12.

Creart Magazin

A fiatalok által szerkesztett Creart Magazin márciusi számában, papíron és a neten egyaránt olvasható a Beyond Budapest-ről készült cikk. A Nyócker másképpen című írásában Panyi Szabolcs körültekintő és értékes gondolatokkal fogalmazta meg tapasztalatait. Köszönjük munkáját! Nektek jó olvasást és ne feledjétek jön a tavasz a túrázós jóidővel.

2008. 03. 02.

Inspite of the stormy weather

A Palotanegyedet ostromló vihar közreműködésével igazi túlélőtúrán vehetett részt ma 10 barátunk. Nektek ezennel a legbevállalósabb viharkár becslő címet ajánljuk. Köszönjük az emberfeletti tűrőképességet és a szellemi ajándékot. Ha valami bent ragadt volna: komment vagy mail. Ha dekorálnátok a blogot küldjetek képet, köszi. Szevasztok!

2008. 02. 28.

Időpontok és Kossuth Rádió

Kedves Érdeklődő,
Nagy örömünkre az MR-1 Kossuth Rádió Kultúrkör című műsorában szerepelhettünk február 26-án. Köszönet érte Bödő Anitának! Meghallgatható itt. Winamp ajánlott:)

Új időpontok is kitűzésre kerültek, megtalálod őket jobbra :) Figyelem a március 2-i időpont már betelt!

2008. 02. 24.

Netnap.hu

A Netnap.hu-n Varga Betti és Panyi Szabolcs cikke vár Rátok a Beyond Budapest szellemiségéről. Köszönjük ezúton is. És annak a három bátor fiatalnak is köszönettel tartozunk, akik tegnap kitartóan érdeklődtek és gondolkodtak velünk.
Más: napokon belül kitűzzük az új túraidőpontokat, kis türelmet kérünk. A március 2-i időpont már betelt, kérlek Benneteket, ha jönnétek, leghamarabb március 1-re tervezzetek. Ha szeretnétek egy saját csapattal bevállalni a sétát, természetesen külön időpontot is tudunk biztosítani.

2008. 02. 14.

Reakció - Yozsefváros

Megjelentünk ismét! A Nemzeti Múzeumnál is szokás szerint, bár a nagy érdeklődésre való tekintettel senki sem jött el :( Mi azonban nem csüggedve, Nélkületek is bóklásztunk és találtunk is egy újabb kósza Lotz-freskót. Az hogy hol látható, kiderül következő túráinkon. Figyelem új időpont: március 1. szombat.
A nap csúcspontja kétségtelenül a Reakció megjelenés volt! Rajcsányi Gellért tollából született az írás a Palotanegyed.hu és a Beyond Budapest első koprodukciójáról. Miattunk vagy az undergroundért keressétek az újságárusnál.
Köszönjük ezúton is a hitelességet!

2008. 02. 12.

Last minute és megjelenés

Ha még nem tudod mit kezdj a csütörtökkel, gyere velünk túrázni. Utolsó esély a jelentkezésre.
A február 23-i túrára készülők is igyekezzenek, mert már nincs sok hely a napsütéses 'gettó' szombatra.



Büszkén jelenthetjük, hogy megjelent Szabó Fanni - Turistaként Budapesten című - cikke a Kistáskában. Papíron az ELTE Társadalomtudományi karán keresd.